Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2006. 10. 25.

 TÖRTÉNELMÜNKET ÍRJUK...

Régóta tudjuk, szívünkben érezzük, hogy a változások elkerülhetetlenek. Lelkünk várta a JELET, s amikor megkaptuk, nem értettük, vagy alig akartuk elhinni. Pedig az Égiek üzennek, sőt, az „üzenetek stílusa” által is előre jeleznek! Nézzük végig csak az elmúlt két hónap eseményeit: mi készített fel 2006. október 23-ra, szabadságharcunk 50. évfordulójára?

Augusztus 15-e, Nagyboldogassszony napja Mária „elszenderedésének” és mennybevitelének ünnepe. Más szóval, a Napbaöltözött Asszony visszatért Égi Otthonába. És azért fontos ez nekünk, mert Mária az Istenanya szeretetén, vagyis szívünkön keresztül fogja össze népünket.

Augusztus 20-án Szent István királyunkra emlékezünk minden évben, aki Mennyei Édesanyának ajánlva országát gondoskodott népünk megmaradásáról. Bizony ennek is a HÁLA ünnepének kellene lennie, hogy oly sok nehéz, történelmi esemény után, különös, egyedi nyelvünkkel még él nemzet e Hazában!

Augusztus 20-a az utolsó nyári ünnepünk, utána néhány nappal, 23-án kezdődik az ősz, a betakarítás időszaka. Ekkor lép át a Nap az Oroszlánból a Szűz Zodiákus jegyébe, és nagyjából egy hónap múlva el is éri a Szűz Csillagképet is.

Eleink ismerték a csillagjárásokat, tudták és ismerték azok jelentését is. Pontosan tudták, hogy a Szűz gondos, pontos megjelenítésében a betakarításra váró termés minősége is megmutatkozik! Mert aki Fényt vet tavasszal, az Fényt is arat ősszel! Ősi tudás a „Ki mint vet, úgy arat!” mondása.

S bizony, a mi tavaszi választási „vetésünk”  is meghozta a maga gyümölcsét!... („Öszödi beszéd”)

Erre való figyelmeztető jelzés volt az augusztus 20-i tűzijáték eseménysorozata: hazug csillogással kápráztatjuk magunkat az Igazi Fény helyett!

Ezek után az Égi Gazda kiment kertjébe, s megrázta a „kígyó-mászta hamis tudás érett gyümölcsű fáját”, s a romlott „alma” hatalmas puffanással hullott a földre! Ott szétesett, s megmutatkozott férges hazugsága!...

Az Égi Vezetés mindezt előre látta, tudta, ezért jelzett, s azt követően is nyújtotta a Segítő Kezet, melybe mindenki belekapaszkodhatott, aki azt megértette!

Még a botrány kirobbanása előtt, szeptember 8-án ünnepelhettük Kisboldogasszony, Mária születésének napját. (A Szűz jegyében!) S erre az alkalomra lett kész a lelkes emberek által,  szeretetből, Pilisszántón épített kis kápolna, mely Boldogasszony Édesanyánknak lett felajánlva. A kápolnát a Pálos szerzetes, Vince atya áldotta meg. A rögtönzött, megható kis ünnepségen mindenki a szívéből beszélt.

A kápolna kicsi, de dombtetőn áll, ahonnan messzire száll a harangszó, s elviszi, szétviszi mindazok szavát szerte az országban, akik komolyan, őszintén tudnak imádkozni a Hazáért. S ebben a belső megnyilvánulásokkal teli néhány órában Őseink Szeretete vált érezhetővé: megnyílt az Ég, s a felajánlás helyére került, elfogadásra talált.

Szeptember 12-én, Mária neve napján felerősödött az ima, mely Hazánknak, népünknek BÉKÉT kért. Nagyasszonyunk, Mária azonban nem más, mint a VILÁG BÉKE-KIRÁLYNŐJE is egyben!

Így a Földkerekség minden részéből fohászkodnak az emberek – s köztük mi is – a Békéért Földünk számára, valamint emberi, s lelki békénkért egyaránt.

Már elindult az ország, már megmozdultak a szívek, hogy megvívják igaz óhajunk szerinti, vér nélküli küzdelmüket, amikor egy, a feledés homályába süllyedt ünnep bukkant fel élesen, s ez FOGOLYSZABADÍTÓ BOLDOGASSZONY szeptember 24-i ünnepe, mely az idén két naposra sikeredett.

A csodás gyógyulás és fogságból való megszabadulás a török előtti időkre vezet vissza.

Azóta, az ország nehéz időszakaiban újra és újra felerősödik megünneplése, s sok magyar fogoly édesapa és fiú köszönhette háborús időszakban a megmenekülését az elhangzott imák és áldozatos felajánlások hatására. Mai nemzedékünk pedig a lelki láncok levételét, a lelki-szellemi fogságból való megszabadítást kérheti!

Az évente kétszer megtartott ország-felajánló ima és könyörgő szentmise az idén ősszel, szeptember 24-én, Szent Gellért (magyarságért vértanúként meghalt, szent életű püspök, Szent István fiának, Imre hercegnek nevelője) névnapján ismét eredeti helyén, Makkosmárián, Budapest közelében tartatott meg. De előtte ugyanitt, szeptember 23-án, (1 hónappal október 23. előtt!) a magyar katonákért, békéért, nemzeti összefogásért imádkoztak az édesanyák, s mindenki, kinek fontos a haza sorsa.

Bizony, Égi Édesanyánk nem hagy el bennünket, csak nekünk is meg kell fogni a kinyújtott kezet!

Szíve mélyén minden magyar ember érzi, hogy különös történelmi időket élünk, s hogy rendkívül fontos az összefogás, és szükség van a bölcs irányításra és az emberi értékek felszínre hozatalára! A nehéz helyzetek megmozdítják az elnyomott akaratot, s kiérlelik az új, felelősséggel gondolkozó hazafiakat. De ez csak a folyamatos, helyzetek diktálta, fegyelmezett, ugyanakkor szívvel végrehajtott feladatok megoldása közben kristályosodik ki.

Szent Mihály napján, szeptember 29-én több ezer ember énekelt együtt, és kérte Hazánk számára az Égi segítséget a Kossuth téren, Szent Koronánk sugárzásában. Egymás után, megszakítás nélkül hangzott el a Himnusz, a Székely Himnusz, a Boldogasszony Anyánk kezdetű ima, és negyedikként, mintegy „lekötőként” a Szózat. A párt- és vallási hovatartozástól független ima-ének több ezer torokból egyenesen Teremtő Istenünkhöz szállt fel, rezzenéstelen zászlók jelezték irányát, s azok is részesülhettek Áldásában, akik ha fizikai valóságukban nem is voltak jelen, de szívük szerint magyarnak vallva önmagukat, oda tartoztak.

(A 3 az Isteni Hármasság száma, a 4-es az anyagé. Ha háromszor elimádkozunk valamit, akkor mintegy lehívjuk a Kegyelmet, a negyedikkel lekötjük azt a földbe, az Anyaföldbe, a szülőföldbe, a testünkbe, a szívünkbe!)

Másnap sokan láttak kettős Szivárványt, vagy beszéltek is róla! 

(A Szivárvány a Vízözön óta az Isten és ember közötti Szövetség jeleként szerepel a földi ember életében.)

Október 8-a Magyarok Nagyasszonya, melynek eredete még magyarságunk régmúlt idejére nyúlik vissza.  Népünk szerette, értette, jól ismerte az Isteni Anya szerető közelségét, s szíve szerint is mindig Hozzá imádkozva, védelmét kérve intézte sorsát a nehéz időkben. Ebben a védelemkérésben benne volt az igaz hit, a feltétel nélküli bizalom és a feltétel nélküli, szívből jövő szeretet is, ami a földi élet küzdelmeihez adott erőt és bátorságot. De benne volt az EGYSÉG tudata és érzése is, melyből a cselekedetek táplálkozhattak.

Mária országa lévén nekünk van a legtöbb Mária-ünnepünk. de vajon tudjuk-e ezt a kegyelmi megnyilvánulást? Értjük-e? Élünk-e vele? Korántsem soroltam fel én sem most mindent, mi erre a rövid időszakra is esett volna! Csupán azokat említettem, melyekhez valami jelentősebb esemény kötődött ebben az évben. Fontos ezeket tudni, hogy ne csak a szánkkal, hanem sokkal inkább a szívünkkel, s a lelkünkkel éljük meg az Istenanya szerető közelségét, védelmező, sebeket begyógyító erejét!

Ezek a folyamatok előzték meg tehát Október 23-át, híres, szabadságért vívott küzdelmünk 50. évfordulóját. S ha szívünkkel figyelünk, akkor a fentiek alapján láthatjuk, hogy az Ég is készült az ünnepünkre! A Szeretet Erői igyekeztek felkészíteni bennünket. Mert a (nagybetűs) Igazságért tudni kell TISZTA ERŐKKEL KÜZDENI! Nem véres, erőszakos csatát vívni, hanem okosan, bölcsen, a Szívünkbe írt Isteni Törvény alapján küzdeni! (Van persze, hogy az ember életét is adja azért, mi szívébe van bejegyezve. De nem ez az első, ez csak végső megoldás lehet, amikor már minden lehetőség kudarcot vallott! És azért kell imádkozni, hogy idáig ne fajuljon el a dolog!)

A mostani október 23-a a KOZMIKUS TÖRVÉNY, az „AMI KICSIBEN, AZ NAGYBAN” elv megmutatkozása volt.

1956-ban – mint a történelem során annyiszor – a magyar ember külső ellenség, külső hatalom ellen harcolt. Azért volt könnyebb és szebb, tisztább az összefogás, mert külső hatalom ránk nehezedő erejétől igyekezett az ország megszabadulni! – Most azonban Országon belül van ugyanaz, önmagunk belső negativizmusaival kell szembenéznünk!

Régen külső csatákat vívtunk, hibáink „kihelyezettek” voltak – most országhatárainkon, „én-határainkon” belül folyik ugyanez.

Ami tehát egy emberen belül zajlik, az mutatkozik meg az országban is!

S ami az országban folyik, népünk azzal tart tükröt a világnak is. Harcainkban kétfajta erő feszül egymásnak: 

-        Az egyik erő a (sokszor kíméletlen) hatalom, a pénz, a karrier oldalán áll.

-        A másik inkább az emberi értékeket tartja szem előtt. Olyanokat, mint például becsület, igazság, erőszak helyett valódi lelkierő, mely képes gátat szabni az emberi indulatoknak is, hazaszeretet, stb.

És a mostani '56-os emlékezés során mindkét oldal az emberi megnyilvánulásokban (pártállástól függetlenül!) MINŐSÉGÉBEN mutatta meg önmagát!...

A magyar ember egyik hibája, hogy sokszor nehezen tudja indulatait fékezni, s ezért csak „végső esetben” képes összefogásra is. Márpedig, amit eddig kifelé „gyakoroltunk” történelmünk során, azt kell most megvalósítani „befelé” is, hiszen még az IGAZSÁG ügyét is csak ÖSSZEFOGÁSSAL lehet eredményre juttatni!

Most, 23-án megmutatkozott ennek a lehetősége: Van népünkben igazi belső erő és tartás! Mert forrtak ugyan az indulatok, de a józan többség kerülte a durvaságokat.

A lelki fájdalmakról nincs ugyan statisztika, s lehet, hogy ez szomorúbb képet mutat, de amíg az ember él, addig mindig van esély a változtatásra, a jobbra!

Önmagunkban kell tehát rendet tenni, minden embernek külön-külön, s ennek analógiájára nem kintről várni – országosan sem! – a megoldást (ez eddig sem sikerült a történelem alatt!), hanem magunkba nézve, A FELSŐ IGAZSÁG ALAPJÁN RENDEZNI SORAINKAT!

Az egy embernél létrejövő változás kihat környezetére is. Ha sokan teszik, tisztul az ország! Két dolog azonban fontos ezzel a folyamattal kapcsolatban.

Az egyik, hogy abbahagyni nem lehet, a régi módszer már nem alkalmazható, és a folytatásban döntő a HOGYAN?!

A másik: egyedül nem megy! De itt és most nem vízszintes síkú emberi segítségre van szükség, a magyar ember szíve szerint sohasem volt dörzsölt politikus. Van viszont bátorságunk, van szívünk, és van szívünk szerinti elkötelezettségünk! Ezzel kell tehát dolgoznunk!

Megtapasztalhattuk, tapasztaljuk jelen helyzetünkben is: A gőgös erőlködésen nincs Áldás! Egyedüli megoldás az Isteni Vezetés megkérése és alázatos elfogadása, mert „csak szívével lát jól az ember”. S EZ népünk saját, a Szent Korona sugárzásában megvalósítandó feladata!

Az ily módon önmagunk és országunk lelki-szellemi megtisztulása vezet el a megújuláshoz. S ha ezt napi szinten felvállaljuk és tesszük is, akkor végzi majd népünk azt a feladatot, melyre szívében Istennek mondott IGENT!

Vagyis önmaga megtisztulásával, belső küzdelmének győzedelmességével mutatja meg a „hogyant”, „az Utat” a Föld egy tisztább, magasabb rezgésű létállapota, végső soron pedig az Égi Otthon felé!

Mert: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!...”   

M. G. Mária

 

Vissza