Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2007. 01. 18.

SZELLEMI ÖRÖKSÉGÜNK

Szent Erzsébet és Szent Margit példáján keresztül

 

Sokszor és sokat emlegetjük ősi múltunkat, mert felmerül bennünk. Emlékeink megelevenednek, s olykor erősítenek. És ez jó, mert megérezhetjük: biztos talajon áll lábunk.

Örökségeink sokfélék: földrajzi helyzetünk, épületeink, történelmi emlékeink, megharcolt vesztes vagy győztes, lelki-szellemi vagy fizikai síkú csatáink tanulságot és biztos tudást hordoznak magukban, amire lehet építeni. De építeni is kell, mert ebben a világváltozós időszakban ugyanazt a hibát újból nem követhetjük el!

Ez mind-mind népi kincsnek számít, melyben értékes kategóriát foglal el Szellemi Örökségünk. Mai korunk ebben a vonatkozásban az élet különböző területéről összesített tudás-esszenciákat hordozza magában, mely génjeinkbe tápláltan működik.

Az Analógia Törvénye pedig itt is igaz, mert ami egy embernél működik, az valósul meg nemzeti szinten is.

Napjainkban, az érezhető energiaváltozások következtében egyre több emberben merülnek fel emlékképek. A világ előrehaladása érdekében sok tudással és szellemi értékekkel bíró jelölt született erre a világra. Erre utalnak a múltunk feltárására, valamint az egyéni életekben jelentkező, valamilyen terület felé irányt mutató, erős, megvalósítást sürgető érzések is.

Arra azonban fontos figyelni, hogy az IGAZI, VALÓDI ÉRZÉS az, amely mint egy film hívódik elő a szív mélyéről, és csak szeretettel átitatottan értékes. Ez a belső érték a lélek számára támasz, és csak ott, belül tudja kifejteni igazi hatását is. Ha már kikiabáljuk, dicsekvésre használjuk, akkor elveszíti tényleges segítő erejét.

Egyénileg felmerülő emlékeink néha nagy képességeket és komoly tudást rejtenek magukban. Ez hatalmas érték annak, aki felfedezi magában, de hatalmas felelősség is!

A helyes önértékelés kialakítása érdekében a Felső világ rávilágíthat arra, hogy mit is hoztunk magunkkal erre az életre. De ezzel még a tudás nincs jelen! És ha a valamikori ismeretet az ember dicsekvésre használja, nem is bomlik ki igazán, mert az éretlen személyiség több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

A korlátok, valamint az emlékezetet takaró fátyol megszűnése felelősséggel jár. Nagyon fontos ezt mélyen belül elfogadni és tudni is, mert a Szellemi Örökség elsősorban kötelezettséget jelent!

Ajándék, mely felemel, de azonnal megjelenik mellette a kérdés is: Elfogadod? Méltó vagy rá? Olyan az életviteled, a gondolkozásod? Olyanok a tetteid? Mert HA úgy ítéled meg, hogy IGEN, akkor TEDD! TEDD OLYAN TISZTASÁGGAL, ERŐVEL, ISTENHEZ TARTOZÁSSAL, MINT VALAMIKORI ŐSÖD TETTE AZT!

Sokszor hangzik el úgy ez a kifejezés, hogy „jogos örökségünk”. Ebben a kifejezésben a „jogos” azt jelenti, hogy az ember valóban magában hordja valamikori ősének, vagy őseinek tulajdonságait, tudását, valamikori önmagának szellemi „részegységét”. Ilyen alapon valóban lehet „jogos” az igény bizonyos tulajdonságok előhívására és kibontakoztatására.

Mivel azonban a jelenlegi életünk több más élet hozadékát is tartalmazza, ezért nem egy az egyben értendők az óhajtott kiváltságok, hanem valamilyen egyesített erőként, amely a következő lépcső meglépésére tesz alkalmassá „életünk hegymászásában”.  

A Szellemi Örökség tehát lehet jogos, ennek ellenére nem kötelező, hogy az illető meg is kapja azt, hanem csak ha megérdemli!

És ha kiérdemelte, akkor sem kötelező, hogy odaadják az Égiek, csak ha az ember kéri!

Mert kérni kell, hiszen az igénynek a jelenre, és a jövőre vonatkozó belső lelki vállalással – vagyis az adottsághoz tartozó feladatok felvállalásával – egybekötötten kell megjelennie minden mai ember életében. 

Egy (vagy ha több, akkor még inkább hangsúlyozott a mondanivaló!) jelentősebb múltú örökségnek a magunkban hordozása azt jelenti, hogy annak bennünk való megnyilvánulásától kezdve csak szeretettel, tisztelettel, tisztasággal, méltósággal, és a nagyságához mért kötelezettségek elfogadásával, és minőségi megvalósításával lehet Igaz Életet élni.

Ez az adottságok és az Isten-adta élet ajándékai iránt érzett felelősség!

Álljon itt aktuális példaként az Árpád-házi királyi családból Szt. Erzsébet és Szt. Margit élete, és életszentsége.

Egyiküket sem „csak” egyházi szentként ismerjük. Legendák szóltak mindkét „csillag-királylány” életéről, ezért ők a nép emlékezetében és szívében tovább éltek. Áldozatos életük Istenszeretetről, Hazaszeretetről, és valódi alázatról szólt, példaként szolgálhat a ma embere számára is.

Szt. Erzsébet hazánk külföldön is tisztelt legnagyobb női szentje, aki királynőként Türingiában élve a szegények felkarolásán, a nekik nyújtott segítségnyújtáson keresztül valósította meg a Szeretet Törvényét. Az „alamizsnát osztó királynő” hírében állt, ki a királyi palota szobáit is megnyitotta a sebektől szenvedő koldusok előtt. Ebben az évben ünnepeljük születésének 800. évfordulóját.

Unokahúgát, Szt. Margitot Jézus-szeretete, és Hazája iránti önfeláldozó hűsége tette szentté.

Szántai Lajosnak gyönyörű könyve, „Az Örök Királynak leánya” csodálatosan meséli el a királylány életét, aki elragadtatásaiban éppúgy beszélgetett Jézussal, mint Szent, vagy szentként tisztelt Őseinkkel, és csodatételeiben az Isteni Áldás és a magával hozott értelmesség és tudás egymástól elválaszthatatlan volt. Talán épp ez a titokzatosság volt az, ami miatt csak halála (1270) után 700 évvel később, 1943-ban avatták hivatalosan is szentté.

Minden évben január 18-án van Szent Margit ünnepe, mely a ránk maradt források szerint egyszerre jelöli születésnapját, és az Örök Hazába való távozásának napját is. Ez (is) adja most annak az aktualitását, hogy éppen januárban essen róla szó.

Ez csak két példa volt, de népünk Boldogasszony védelmében növekedve minden veszélyben és nehézségben mindig kitermelte a hősöket, szenteket, tudósokat, példamutató embereket. Ezért van értéke minden olyan megmozdulásnak is, mely szívvel-lélekkel és méltó tisztelettel szólítja meg Szent Őseinket, hiszen áldozatos életük alatt felhalmozott szellemi erejük, tanításuk elvitathatatlan kincsünk.

A Szent Koronával törvényesen megkoronázott királyaink és családtagjaik életszentségükben, Istenért és Hazáért tett önfeláldozásaikban hagytak ránk olyan Szellemi Örökséget, mely ha szívünkben elfogadjuk és állhatatossággal felvállaljuk, TARTÁST és a SZERETET  MÉLTÓSÁGÁT ADJA NÉPÜNKNEK.

Akinek génjeiben kódolva van, akinek vérében benne van, megérti ezt, s az idők jeleit!

A lelkében magyar ember szíve megdobban a HÍVÓ SZÓRA, és őseinktől átmentett bölcs fegyelmezettséggel teszi a dolgát, teszi, mit a helyzet diktál.

EZ tehát a SZELLEMI ÖRÖKSÉG, mit kérni lehet, de sem követelni, sem pedig kérkedni vele nem lehet!

Istennél „letétbe helyezett” örökségünket kiérdemelni lehet, de ezzel a munka nem ér véget, sőt! Vállalni kell, hogy a vele járó nehézségeket is meg kell harcolni!

Legyen Áldás minden bátor szívű, igaz ember munkásságán!

M. G. Mária

Vissza