Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

IMA-FELHÍVÁS ÖSSZEFOGÁSRA 2010. 12. 31.


Egy kedves, mélyen elkötelezett egyházi személytől kaptam az alábbi levelet, amelyet csak 2011. január 2-án tudtam elolvasni. Mégis továbbítom, mert azt érzem, hogy a felszólítás nem csak 2010. dec. 31-re vonatkozott, hanem más, egyéb, Hazánkat veszélyeztető helyzetekre is, és annak megakadályozását is célozza, hogy az árvíz-belvíz miatti szomorú helyzet tovább gyűrűzzön, és legalább addig kell, hogy tartson, amíg az egész jelenlegi áldatlan állapot felszámolódik.

„Kedves Mária!

 Tegnap elhangzott egy üzenetben, amely a Mennyei Atyától származik, hogy hazánk a belvíz miatt nagy veszélyben van, és ezért engeszteljünk (3-szor megismételve az engeszteljetek szót,  felszólítás).

Gyermekeim, engeszteljetek, engeszteljetek, engeszteljetek! Ajánljátok fel országotokat, különösen a belvízveszély súlyos helyzetét, amely nagy veszélybe sodorhatja országotokat. Az ország sorsa rajtatok is múlik, mennyire tesztek meg minden tőletek telhetőt. Drága kicsi engesztelőim, világító fáklyásaim, imádkozzátok el a „A magyar néplélek imáját az isteni irgalmassághoz” ahányan csak tudjátok! Virrasszatok ma országom felett az Én kiválasztott helyem fölött. Mint Mennyeknek Királya, Világok Teremtő Atyja, szeretném feltámasztani lelketeket. Az „Áldozat rózsafüzérét” ha megtehetitek, mondjátok el közösen. Hívjátok segítségül a Szentlélek Szeplőtelen Jegyesét, Máriát, és Vele építsetek védelmi falat a gonosz támadásai ellen. Ne féljetek, erősödjetek a hitben járás kegyelmében! Amikor Előttem álltok, tekintsetek egészen Reám és nyissátok meg szíveteket, mert bemegyek, hogy lakást vegyek nálatok. Mint hőn szerető Atyátok, kiáradó szeretetem övez körül benneteket. Bízzatok, Egyszülöttem áldásával, kezeinket fejetekre téve, elhozzuk számotokra a békességes kiengesztelődést. Amen.

Gondoltam, elküldöm Máriának is. Több helyen imádkozták e két imát is az országban tegnap este. A mi templomunkban ma este fél 6-kor év végi hálaadás lesz, azt követően … virrasztás. …”

Ez után a felszólítás után csak hálás szívvel Mennyei Atyánkhoz, Megváltó Urunkhoz, és Édesanyjához, mindannyiunk Édesanyjához odafordulni, a dolgunkat tenni, lehet! És csak annyit kell mondani, hogy „Köszönjük Uram, szívünk a Tiéd! Áldott légy, és add, hogy minden, ahogy mondtad, így legyen!” Ámen. 

Kezdjük hát így ezzel a fohásszal, ezzel az imával az Új Évet!

Én a magam részéről is Minden Kedves Olvasónak, és Szeretteiknek is Áldásokban gazdag, és valódi Szeretetben megélt boldog Új Esztendőt kívánok szeretettel: M.G.Mária 

Megjegyzés:

„A Magyar Néplélek Imája” ezen honlap (www.marianus.eoldal.hu) két főmenüjében („Az Isteni Irgalmasság” és a „Versek” címszavak alatt) is – letölthető módon - szerepel.

Az „Áldozat Rózsafüzért” e honlap nem tartalmazza, de e felhívás után hamarosan felkerül. M.G.M.

 

Vissza