Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

Jézus Urunk bemutatása a Jeruzsálemi Nagytemplomban

 

Miért pontosan erre a napra kérte a Szűzanya a Szeretet Lángjának

meggyújtását és továbbadását?

 

Most, hogy készülünk az immár elfogadott Szeretetláng (Erzsébet asszony által lejegyzett)NAPLÓ” szerinti Szűzanya-kérés teljesítésére, nézzük meg, mit is jelent Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

Az egyházi év első Mária-ünnepében sokféle gondolat fonódik össze, de elsősorban mint aBemutatás ünnepe ismerjük ezt a napot. A mózesi törvényben előírt, a fiatal anyára vonatkozó „tisztulási napok”, vagyis nagyjából 40 nap után az újszülöttet bemutatták a Jeruzsálemi Nagytemplomban, Istennek ajánlva a kisded életét és sorsát.

És bár a kicsi Jézus egyáltalán nem szokványos módon született, ez alól a Törvényben előírt szokás alól Mária sem volt kivétel. Neki, az Istenanyának mindent úgy kellett megtennie, ahogy a Törvény előírta. – Nagy példa ez korunk embere számára!

Bár a mondás – „Nem eltörölni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni azt!” – későbbről származik az Úr Jézustól, és Mária Szíve ismerte az Igazságot, de mint gyermekéért felelős édesanya nem tehette ki veszélynek Isteni Fia, a majdani Üdvözítő sorsát. A Mennyei Atya felelősségteljes emberekre bízta Szent Fia életét. Így Mária, Akinek személye a Szentlélek Kegyelme által a Törvény fölött állt, engedelmesen betartotta azt. A szívébe írott Szó és esemény pedig titok volt mindaddig, amíg el nem jött annak az ideje, hogy Maga az Üdvözítő fedje fel Önmaga kilétét.

A Szent Család ezzel is példát adott mai, mindent: magánéletet és szívtitkokat is kipletykáló korunknak.

Ebből az első megállapításból következően nevezhetjük azután Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét aTalálkozások ünnepének” is. Az Úr Jézus és Szűzanya életének minden mozzanata példa.

Jézus, a „Szeretet Királya” először gyenge, gyámolításra szoruló csecsemőként jelenik meg a világban, épp úgy, mint minden kisgyerek, aki a maga esetlen, törékeny lényével próbálja „kiprovokálni” a szeretetet. – Először Jézus a legbensőségesebb módon, csak Édesanyjával és nevelő apjával, Szent Józseffel találkozott.

Később az egyszerű, szívükben hű és jóságos emberekkel, mint „népével” , a pásztorokkal találkozik legelőször a Megváltó, mutatván, hogy Ő mindenkor a „szív állapotára”, és nem a földi gazdagságra, címre, vagy rangra ügyel.

Kevés idő után (bár valószínű, hogy a Templomban történő bemutatás után) azonban szívesen és örömmel fogadja a Bölcseket is, akiket a szívük vágyán keresztül a Szentlélek, majd a tudományuk általi felismerés, vagyis az anyagi világban is megmutatkozó „jelenség”, a csillag vezetett el az Üdvözítőhöz.

Az Úr értékelte fáradozásukat, amivel más népek szülötteként a maguk – ki tudja milyen hosszú és fárasztó – útját megtették, és azért, hogy csupán 1-2 órára szabott találkozásuk alatt hódoljanak a hitük szerint világra született Királyok Királyának. És az Isteni Gyermek, „Minden Népek Királyaként” megáldotta őket és népüket, mert a Bölcsek a tudásukat, Istenadta hatalmukat is Isten Vezetése, vagyis a szív szeretete alá rendelték.

És pontosan ebben rejlik a történet mának szóló üzenete is. Mennyei Atyánk nem veti meg a tudást, az Általa teremtett világ törvényeinek ismeretét, vagy akár a hatalmi pozíciókat sem, de ezekben a helyzetekben is az ember szívjóságát vizsgálva, mintegy „lámpásként” helyezi őket a többi ember elé, hogy rajtuk keresztül mutatkozzék meg gyermekeivel való együttműködési szándéka.

Nem a tudásban és a hatalomban van a hiba, hanem ezek helytelen használata a baj, vagy a velük való visszaélés. Az Istennek nem tetsző használat von maga után súlyos következményeket! A Napkeleti Bölcsek látogatásában azonban az Isteni Béke, elfogadás és Áldás nyilvánul meg.

Mint az az előzőekben leírásra került, a templomban való bemutatás és az elsőszülött fiú Istennek való felajánlása is az akkori Törvény Rendje szerinti előírás volt. Isten Áldását kérni az újszülöttre; Isten Ajándékát, a gyermeket bemutatni valódi Atyjának egy erre kirendelt, megszentelt helyen, Jeruzsálemben, a Nagy Templom „Szentélyében”.

Itt történik a találkozás az agg Simeonnal, aki hittel várta, hogy Isten neki adott ígérete alapján még életében megpillanthassa az Üdvözítőt.

„Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű, igaz és Istenfélő ember. Várta Izrael Vigaszát, és a Szentlélek lakozott benne.” – Amikor karjára vette Jézust, így szólt: „Bocsássad most el szolgádat Uram, Szavaid szerint békességben, hiszen látták szemeim az Üdvösséget, melyet minden nép számára rendeltél!” – Majd Máriához fordulva így szólt: „Soknak romlására és feltámadására lesz Ő Izraelben. Jel, amelynek ellenszegülnek. És a te lelkedet is tőr járja át, hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” (Lk. 2 / 25-32.)

Bizony, visszajelzés volt ez Máriának, hogy – emberileg bármily hihetetlen is – Ő valóban az Életek Életét tartja karjaiban csöpp gyermekként. Ő lett a Kiválasztott, hogy az Üdvözítő Édesanyja legyen!

Minél nagyobb a Kegyelem, annál nagyobb feladatot is jelent egyben.

Mária akkor még nem volt tisztában azzal, hogy „mit jelent a Messiás élete”. Ismerte ugyan a próféciákat, de nem tudta, hogy pontosan hogyan fognak azok megvalósulni, így azt sem tudta, hogy mit jelent majd Szent Fia Anyjaként az Önmaga saját életét élni.

Simeon „jóslata” azonban, mint a szavak által formálódó tőr érintette szívét, mert elfelejteni nem tudta. Így harminc éven át, míg Jézus el nem kezdte Tanítói Útját, magában hordozta a fájdalmas titkot, amely a Templom csendjében elhangzott, és azután egyre nyilvánvalóbban, egyre fájdalmasabban mutatkozott meg a valóságban. Máriát az emberi léleknek ez a mélységes fájdalma tette a Megváltó Társává, szeretetből Vele-szenvedővé, a lelkek mentésére szolgáló Társsá.

Az Isteni Gondviselés azonban – előre gondoskodva – segítőül küldte Simeon szavai mellé Anna prófétaasszonyt is Mária lelki megrendüléséhez. „Volt ott egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya. … Éjjel-nappal böjtölt, és imádsággal szolgált Istennek. Ő is odajött azokban az órákban, magasztalta Istent, és beszélt Róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.” (Lk. 2 / 36 és 38.)

A próféták jóslata egy férfi és egy női lélek által ily módon egyaránt megerősítést nyert. 

És bizony ma is így van ez. A lélek fájdalmában – tartozzon az ember gyermeke akár a női, akár pedig a férfi nemhez – mindig ott van az anyai és az Istenanyai fájdalom is egyben(!), amely (sokszor hibás) gyermekével (is) együttérez. Egy földi anya az Égi Édesanya „mintájára” mentegeti gyermekét. A Szeretet Királynője pedig folyamatosan alázatra int, és bölcsességre tanít bennünket. Eközben pedig Irgalomért és Kegyelemért könyörög a Mennyei Atyához, az Isteni Akarattal szemben álló erők által szellemi sötétségben tartott embergyermekei számára.

Mi, magyar emberek sokszor megtapasztalhattuk országunk Patrónájának védelmét. Történelmünk sok Hozzá, a Legszentebb Anyához fűződő történetet ismer.

Szokás Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a Beteljesülés ünnepének is nevezni, mert miként az Úr azt prófétái által megüzente, a Megváltó megszületett, de az ember Isten terveit soha nem tudta kiszámítani, így még a Nagytemplomban is csak a tisztaszívűek (Anna prófétaasszony és Simeon) ismerhették fel a kis csecsemőben az Üdvözítőt.

Ma vajon hányan ismerik fel Őt, amikor Karácsonykor, kerülve a bevásárlóközpontok zajos forgatagát az ajtónk előtt áll és kopogtat? Manapság szerető emberszívben szeretne megpihenni, szállást kapni a Világ Megváltója! Akarjuk-e, vágyunk-e arra, hogy nálunk vegyen „otthont” magának?

Vagy: Hányan akarnak e kicsi gyertyalánghoz csatlakozni azért és úgy, hogy az „EGYÜTT” végzett cselekvés által fáklyává erősödjön a gyertyaláng?

Oly sok figyelmeztető jóslat született már erre az időre, és mégis: Hány embernek lesz „Beteljesült Jóslat” az idei Karácsony?

De ne feledjük! Isten ma sem úgy jön el, ahogy a mi ember-eszünk kigondolja! Mert bár figyelmeztet, sok-sok felkészítő üzenetet küld, az ember számára Isten mindig váratlan és kiszámíthatatlan marad!

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe visszautal: a karácsonyi megújulásnak szinte egyenes folytatása, a megszentelt Fény „életben tartása”.

És végezetül nevezhetjük a „Fény ünnepének” is, mely a megszületett Megváltóra, Krisztus Fényére irányítja a figyelmünket: A nemrég megszületett „Világ Világosságára” és Isteni Fényét őrző Édesanyjára figyelmeztet bennünket; Rájuk, Akik az Örök Atya Szeretet-üzenetét hozták le valóságos ember-formájukban a szellemi sötétségben sínylődő emberiségnek.

Fáklya helyett ma szentelt gyertya van az emberek kezében.

A kicsi gyertyalángocskák azonban jelképesen jelölik azt a „Nagy Tüzet”, amelynek Fényéből táplálkoznak a kis gyertyalángok is, hogy felengedjenek a kihűlt szívek, és világosság kerüljön a sötét gondolatok helyére is.

De hogy még ennél is teljesebben megérthessük ennek az ünnepnek az igazi mondanivalóját, ahhoz vissza kell nyúlni a gyökerekhez, a szívünkben élő mondanivalóhoz, amit Szent Eleink nagyon is jól ismertek, de mára egy részük sajnos feledésbe ment.

Az égő gyertyának ugyanis csodálatos szimbólumvilága és értéke van.

A Kisjézus templomi bemutatatásánál használt gyertya, melyet Boldogasszony Mária fogott, megszentelődött az Ő tiszta édesanyai keze által. Azt jelölte, hogy Ő is így tartja, őrzi Isteni gyermekét, a Világ Világosságát anyai karjaiban.

A megszentelődött gyertya méhviasza Jézus tiszta testét – és ugyanakkor Édesanyjának óvó, szerető ölelését, védelmét is – a viaszban húzódó bél az Ő ártatlan, az Örök Szeretet tüzével égő Szent Lelkét, a gyertyaláng pedig a Világosságot, az Isteni Szellem Fényét jelenti, melyet a Benne és Máriában megnyilvánuló Bölcsesség által készült az embereknek átadni. Így a megszentelt gyertya a fiatal Szűzanyával és a kicsi Jézussal együtt minden évben az „új” tavaszt, az újrakezdést, a „tiszta lapot”, a tiszta, új tüzet is jelentette.

- NÉPSZOKÁSAINKBAN ott szerepel, hogy a megáldott, megszentelt fehér gyertyákat hazavitték az emberek, és az Üdvözítő Áldását rajta tudva használták.

- Meggyújtották és imádkoztak mellette viharos időkben, áradások idején, születésnél, és sok helyen egészen a keresztelőig égették a „kis pogány” fölött a gyertyát, egyik lángot a másikról meggyújtva, hogy az újszülöttet a gonosz meg ne támadja.

- Ugyanígy jártak el a ravatalnál is, Boldogasszony szentelt gyertyája égett a hazakészülő fejénél, jelezve, hogy a Fényből jött – oda is kell visszatérnie, és a megszentelt gyertya világított neki, amíg az „átmenet” sötét alagútján kell neki végighaladnia, hogy el ne tévedjen.

- Szintén ezt a gondolatot követte az a szokás is, amikor egyes helyeken a keresztszülő, többnyire a keresztmama talán Szűzanya mintájára, égő gyertyával a kezében körbejárta az oltárt, míg visszatért a megkeresztelt kisgyermekhez. Ez a szokás is összefügg a fehér szentelt gyertya korábbiakban leírt mondanivalójával: Az Úr Jézus (az égő gyertya jelképezte Őt) kísérjen végig keresztutunkon körbe, életünk útján végig, bölcsőtől a sírig. Gyönyörű gondolat, szépséges szokás, bizony nem ártana visszahozni a gyakorlatba.

Mert ha teszünk valamit, azt jó tudni, hogy miért tesszük, mit fejezünk ki vele. Ha ismerjük a mondanivalókat, akkor a rituálék nem lesznek üresek, megtöltődnek tartalommal, élővé válnak, és élővé tesznek bennünket is.

- Van egy nagyon régi népszokásunk is, amely szintén Szűzanya szentelt gyertyájához fűződik. Szeged környékén különösen fontosnak tartották a „hétszer szentelt”, továbbá a „kilencedes” (kilenc kedden meggyújtott) beszentelt gyertya gonosz-űző szerepét. Ezenkívül, és ide tartozóan azt tartották, hogy a „világ végén” három napig sötétség lesz(!!!), és akkor a „hétszer szentelt” gyertya világít majd.

Ebből a gondolkozásból több dolgot is kiemelnék.

Az egyik a „háromnapos sötétség”, melynek gondolatába, figyelmeztető jóslatába ha akarjuk, ha nem, mostanában lépten-nyomon beleütközünk. A másik a szentelt gyertya gonosz lelket űző hite és gyakorlata. Bizony, az előttünk élők élőbb hittel rendelkeztek, mint a ma élő nemzedék!

A hagyományok megszüntetésével sérültek a gyökerek, a szokások kiüresedtek, és sok helyen meg is szűntek, a rituálék értelmetlenné váltak. Amelyik néppel ezt megteszik, az elveszíti identitását…

Velünk ez majdnem megtörtént!

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe erre is figyelmeztet bennünket, hiszen jusson eszünkbe az elején leírt gondolat, hogy a Földre született Istengyermek Édesanyjának, a Legszentebb Anyának, Akinek lába valaha is érintette a Földet, még neki is be kellett tartania az akkor érvényes törvényeket! És később Maga az Üdvözítő is erre figyelmeztetett!

Fedezzük fel hát újból a szertartások valódi gyökerekig lehatoló értelmét, kapcsolódjunk össze Mennyei Édesanyánkban és az Ő Szeretetlángja által igazi, benső tartalommal rendelkező lelkivilágunkkal, egyéni és nép-identitásunkkal, hiszen tudjuk, hogy bennünk és körülöttünk is mindennek Istentől elrendelt oka, mondanivalója és rendje van!

Remélem, kérem, imádkozom érte, hogy 2011. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján minél többen találkozzunk a 12 kiemelt helyszín valamelyikén!

Remélem és kívánom azt is, hogy e jeles ünnepen, a gyertyagyújtás után minél több torokból szálljon majd fel a lelkes ének, a Magyar Himnusz, a Székely Himnusz és a „Boldogasszony Anyánk!” kezdetű imáink, és talán befejezésül, mintegy szívünkbe rögzítésként a Szózat !

Isten Áldása legyen Népünkön, Országunkon és Mindannyiunkon!

Szeretettel: M.G.Mária

*  *  *

Vissza