Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az alábbi mondanivalót egy hosszabb üzenet részeként kaptam.

2003. 11. 24.

BELSŐ DÖNTÉS

… Innét többet kell figyelnetek, Rám éreznetek, mert az eddiginél nehezebb időszak következik. Az erőteljes, egyértelmű DÖNTÉSEK, a különböző erők megnyilvánulásának időszaka ez.

Ne értsétek félre a döntés szót! Belső, Hozzám való, Mellettem álló döntésről, annak mértékéről és megnyilvánulásáról van szó! Vagyis arról, hogy szívetek-lelketek hogyan viszonyul Hozzám? Döntéseitek cselekedetek sorozatán keresztül, - azok eredményeképpen, - vagyis tetteitekben mutatkozik meg, mert azokban látszik, hogy hogyan valósul meg Szeretetem mindennapjaitokban akkor, ha kevesebb segítséget, vagy esetleg több nehézséget kaptok.

Ahogy a világban való Jelenlétem erősödik, az ellentét is egyre nyilvánvalóbbá válik, és az a kérdés, hogy ti felül tudtok-e emelkedni problémáitok fölé? A döntés már színt-vallás is egyben!

Elhatározásotok azt is jelenti, hogy mennyire Vagyok jelen bennetek? Fontos, hogy jól értsétek! A mérték is lényeges! Az is számít! Egyes estekben csak Velem, Általam, kifejezett együttműködésemmel győzhettek!

Minden döntést belül, magatokban kell meghozni. Egyéni döntésekre van szükség! Velem való kapcsolatotokban senkire és semmire nem hivatkozhattok! Ugyanakkor tetteitekben és egymáshoz való viszonyulásotokban benne kell lennie Szeretetem mértékének, annak, amit magatokban hordoztok Belőlem!

Angyalaim óvnak, védenek benneteket, vigyáznak rátok, de szabad-akaratotokba nem szólnak bele. Időnként kevesebb sugallatot is fogtok kapni, hogy lelketek irányultságát magatok határozhassátok meg. Nem lesztek elhagyva, csak nagyobb önállóságot kaptok!

Vigyázzatok kedveseim, hogy mit kezdtek ezzel az önállósággal! Hiszen a "kísértő körbejár" és önnön hibáitokkal is rezonálhattok rá!

Szeretettel óvlak benneteket: Ne ítélkezzetek, saját lelketekkel törődjetek! Örömteli történéseiteket osszátok meg, hogy ezzel erősítsétek egymást. De ne engedjetek a negatív érzések hatalmának!

Problémáitokat csak a továbblépés érdekében beszéljétek ki!

Félelem és egymás ijesztgetése helyett csak szívetekre figyeljetek, mert én ott lakom! Minden nehézségetekben onnan szólok! Hiszen az egymásnak nyújtott segítség is benne van sorsotokban, jelen helyzetetekben. Ügyeljetek a mértékre is, semmit, még a jót se vigyétek túlzásba.

Ne legyen szívetekben aggodalom, bármi történik is, imáitok meghallgatásra találnak.

Szeretetem, Áldásom rátok!

Öröktől fogva, az idők végezetéig veletek vagyok! Jézus

M.G.Mária

 

 Vissza a Tartalomjegyzékhez