Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A TÜKÖR

 

Hajnali tiszta csend, s félhomály,

 odafönt a Nap is még szundikál.

Az álom lazul, s a csend tiszta fénye

a Teremtővel köt szeretetben össze.

 

Derengő érzés, mely tükröt tart eléd,

Isten sugallata jön most áthatóan feléd.

„Életed új szakaszhoz ért most,

visszanézünk ketten, mi volt a jó, s mi volt a rossz.

Vedd észre magadban amit kell, szeretett gyermekem,

átölellek, hogy saját fájdalmadat meglássad Énbennem.

Mert ami neked rossz, az Nekem is fáj kedves,

eltaszít egymástól, ha örömöd nem teljes.

 

Mi az, mit nem tudsz, mi az, mi fáraszt?

Mi az, mi erőtlenné tesz, vagy elbágyaszt?

Szívedben , ha érzed, mért van szomorúság?

Hol van leblokkolva benned az adakozó jóság?

Lássad most hibáid, most mikor csak te vagy, s Én,

beszéljük meg csendben a reggel küszöbén!

Nem azért születtél, hogy összetörd magad,

mert ajándék-éltedből akkor csak roncs marad!

Értelme van annak, amiért küldtelek,

segíts megváltani saját életed!

 

Oly sok a „jaj” odalent a Földön,

követeimet hát, gyermekként leküldöm.

Nem kérek sokat, csak, hogy szeressenek,

s, hogy erre megtanítsák környezetüket.

Örül a család: Gyermek született!

De nem látják benne a Béke-követet!

Elfelejtik gyorsan, hogy a törékeny kicsi test

Belőlem egy „szikra”, mely „beöltöztetett”!

 

A leszületett kis lény sok sebet kap így,

s mire felnő, ő is már csak taszít!

Ellenséges világ! Mit keres itt most lent,

hogy hinthető el itt a virágzó szeretet?

Szomorú lesz a szív, nem találja magát,

nem is hallja meg már Szent Ura szavát!

Nekifog, egyedül küzd, gyűri a gyötrelmes életet,

S bele sem gondol, hogy ezt másképp is lehet!

Sok idő eltelik, ő is bántott, harcolt, és sebeket osztott,

Így gondolta enyhíteni mindazt, amit a Földön  megkapott.

Összekeveredik immár a múlt és a jelen,

Amiben nem tudni, hogy a „rossz” honnan is terem?

 

Állít most bűnbakot, átkoz, és szitkot szór,

Végül a szív az, mi félholtan feljajdul:

 

Mit „teremtesz” ember?! Lassan már elvérzel,

Üres harcoddal csak magadat szórod széjjel!

Emlékezz most vissza, hogy honnan is jöttél?

Ki Az, Ki küldött, hol van a végső Cél?

Testedből ezer sebből folyik a vér,

pedig átfordítani, s nem szenvedni születtél!

Megváltód fájdalma ott a Keresztfán,

Világot váltott meg: Isten Szeretetfokán!

Neked nincs más dolgod, csak hogy letöröld e Szent Sebet,

S, hogy tanítsd a jót, s a rosszat ne tedd!

 

Csinálj most csak ennyit, ha eddig nem így tetted,

S lépteid nyomán kivirágzik majd a Végtelen Szeretet!

Szíved elcsendesül, gond, félelem elül benned,

Kezembe simulsz lassan, s megérted: életed sokkal, de sokkal szebb lehet!

Adni tudsz most már, Fényt és Napsugarat,

s vele mindent, mit csak a Szeretet adhat!

Megérezhetsz Engem, a Szépet, a jót, s a Természet Dalát,

megtalálhatod magad, és örömöd Magasabb Fokát!

 

Értelmet kap minden, mit a Földön teszel,

hisz Szeretetemet általad, s veled együtt osztom széjjel!

Meglásd, hogy így lesz, mert melletted Vagyok ÉN,

KI SZERETETEMMEL TARTALAK A MINDENSÉG PEREMÉN!”

 

2005. 03. 15.         M. G. Mária

 

 

 Vissza a Tartalomhoz